Fessünk zenét!

Ezt az ötletet a Waldorf iskola hasonló feladata ihlette, a két év alatt minden évfolyamon megcsináltuk. A cél az volt, hogy a gyerekek kicsit elszakadjanak a sémáiktól, a képalkotás általuk ismert, sokszor eléggé szűkös kereteitől, és kicsit ráérezzenek arra is, ahogy az alkotás belső élményekből, érzésekből fakad, hogy ezeknek a kivetítésére is alkalmas.
Négyféle nagyon különböző jellegű, különféle érzéseket ébresztő zenével dolgoztunk a dupla óra alatt. Minden zenét kb 10 percen át hallgattunk.
Arra kértem őket, hogy csukják be a szemüket, és hagyják, hogy hasson rájuk a zene. Aztán tudatosítsák magukban, hogy jó vagy rossz érzéseket keltett-e bennük, illetve döntsék el, hogy ezeket a benyomásokat vajon milyen színekkel lehetne kifejezni? Ha látják a képzeletükben ezeket a színeket, akkor kezdjenek hozzá a festéshez. Ne ábrázoljanak semmit, csak jelentés nélküli absztrakt foltokat tegyenek a papírra, mert a jelentést majd a kép egésze fogja előhívni. Fontos, hogy a festés során figyeljenek a zene ritmusára, sodrására is, figyeljék meg, hogy ez milyen mozdulatokra készteti őket? Az ecsetvonások táncoljanak a zene sodrására!

Nagyon érdekes volt megfigyelni azt, hogy egy-egy zenére mennyire hasonló színeket és mintázatokat hívott elő a gyerekekből!! Ahogy azt is nagy élmény volt látnom, ahogy ráéreztek az alkotás ízére, és sokukat szinte beszippantotta ez a tevékenység.

Az első zene Besh o droM volt, (ld a linket) benne a balkáni népzene sordó, életvidám ritmusaival, amelyet szinte mindenki (minden osztályban) citromsárgás-narancsos-vöröses-rózsaszínes foltokkal festett meg, örvénylő vagy hullámos vonalakkal:

A második zene Beethoven 3. Szimfóniája, az Eroica volt::

A harmadik zene: Giovanotti: L'Ombelico del Mondo:

A negyedik pedig egy ambient zene volt a Liquid Limbs-től, amit sajnos nem tudok linkelni, de nagyon izgalmas, ahogy elindul üde és tiszta bugyborékoló vízhangokkal, majd egészen disszonáns, nyugtalanító dologgá alakul nemsokára... ilyen képek születtek róla: