 |
| Kiss Viktória 7. o. |
A gyerekek párban dolgoztak: felváltva megpróbálták megrajzolni egymás portréjának körvonalát, profilból, A4-es rajzlapra. Majd színes ceruzával olyan képi elemekkel, figuratív és/vagy nonfiguratív mintákkal, színekkel, formákkal töltötték ki a felületet, amelyet az osztálytársuk lelkivilágához, érdeklődési köréhez, személyiségéhez közelállónak éreztek.
Ezeket a rajzokat hetedik osztályosok készítették.
Korábban a nyolcadikosokkal csináltunk hasonlót, de akkor a falra vetített árnyképüket rajzoltuk körül, A2-es papíron, amit aztán vízfestékkel kitöltve a saját önarcképüket festettek meg, azaz töltötték ki olyan színekkel és formákkal, amelyekről úgy gondolták, hogy kifejezi őket, a személyiségüket vagy a pillanatnyi lelkiállapotukat, egy röntgenképhez hasonlóan. De sokan elnagyolták a feladat megoldását, és ezt az identitástudat-feszegető szempontot nem gondolták végig. Úgy találtam, hogy a hetedikesek esetében, a ceruzarajz technikából eredő, kényszerű lassúság többüket megóvta attól, hogy összecsapják a portrét, és több minden eszükbe is jutott a másikróll a lassabban megtett út folyamán. Persze az is lehetséges, hogy ebben a korban még könnyebb egymást meglátni és megérteni, mint saját magunkat...
 |
| Tóth Lili 7. o. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése