Hanna elveszítésének másnapján készültek ezek a festmények a szakkörben - mindannyiunkat sokkolt a hír, óriási megrázkódtatás volt. A gyerekek különféleképpen próbáltak megbirkózni az éles fájdalommal, sőt rémülettel, volt, aki kifejezetten beszélni akart róla, és volt, aki tabuként kerülte, volt, aki szerette volna megfesteni a fájdalmát, a benne kavargó érzelmeket, volt, aki kifejezetten Hannának festett valamit - a barátságukat például, vagy olyasmit, amit ő szeretett, és kapcsolódtak hozzá a festés által (ezeket hazavitték) - , mások pedig valamilyen harmonikus képet festettek inkább, mert az kapaszkodót tud adni, ha az ember elveszíti az egyensúlyát. Mindenesetre sokat beszélgettünk is, és együtt sírtunk festés közben. Most június van, de azóta sem volt olyan alkalom, hogy ne említené meg Őt valamelyik gyerek, nagyon hiányzik mindannyiunknak.
Nem minden festményt mutatok meg most, csak néhányat közülük.
