Bambuszerdő, avagy ízelítő japán tusfestészetből

Tegnap belekóstoltunk a keleti tusfestészetbe. Ez igazából csak egy kicsi ízelítő volt ebből a nagyszabású, csodálatos műfajból, amelyet Kínában másfél évezrede gyakorolnak, Japánban pedig évezredes múltra tekint vissza. A tusfestészet legalább annyira a meditáció, az elmélyülés útja, mint amennyire művészet. Iskolai körülmények között nem is igazán tudunk olyan körülményeket teremteni, ahol a gyakorlatnak ezt a meditatív jellegét a maga teljességében megtapasztalhatnánk - nem beszélve arról, hogy a tapasztalás intenzitása maga is egy tanulási folyamat eredménye, azaz sok-sok gyakorlás szüksége ahhoz, hogy ténylegesen létrejöjjön a meditáció - mindamellett mégis megéreztünk valamit ebből a hatásból. A festés ugyanis megkívánja, hogy a figyelmünket összpontosítsuk (nem görcsös, hanem inkább egyfajta laza koncentráció ez) összehangoljuk a mozdulatainkat és elcsendesedjünk festés közben. 

A tusfestésnek megvannak a maga technikai fogásai, és egy viszonylag szigorú sorrendje, amelyeket el kell sajátítanunk - a bambusz festése például négy egymást követő gesztusból áll - de ezek a szabályok egy olyan keretet adnak, amelyen belül jobban megnyílik a szabad alkotás tere, mintha bármit-bárhogy szeretnénk festeni. Ezt sokszor megtapasztaltunk már az alkotóműhelyben is, a legjobban működő feladataink mind ilyenek voltak. (Egyébként nem csak a műkedvelő, hanem a profi művészet is így működik: keretek közé szorítjuk az ábrázolást, mintegy radikálisan leszűkítve az ábrázolási lehetőségeket, de paradox módon ez nem megköti a kezünket, hanem dobbantóként működik, ez teszi lehetővé a szabad alkotást.) 

Először a négy gesztust gyakoroltuk, egyszerű nyomtatópapírokon, - a levél volt a legnehezebb mindannyiunknak - aztán megpróbálkoztunk a komponálással, végül ugyanezt vékony japán rizspapíron is kipróbáltuk. 

Remélem, nem kevertem össze a rajzaitok fotóit...

Katica festményei:

Lili festményei:

Olgi festményei:

Ági festményei:

Ezek pedig az én próbálkozásaim - csalok persze, mert én nem most először próbáltam, hanem harmadszor, de azért pontosan annyira tapasztalatlan voltam ebben a műfajban, mint a többiek, és ugyanannyira izgultam is:

Ami a hajszálvékony rizspapírt illeti: sokkal, sokkal nehezebb arra festeni, mint egy sima papírra! Amikor a mozdulatok, ecsetvonások gyakorlása után a szumi-e papírra merészkedik az ember, hirtelen megint a startmezőnél találja magát, mintha semmit sem tudna, annyira más terep. Hirtelen beszívja a tust, ami a papír anyagában tovább terjed, szétfut, a papír felpúposodik, nyúlik, hullámos lesz, és úgy érezzük, hogy a folyamatot egyáltalán nem tudjuk uralni. Ez egészen addig okoz problémát, amíg meg nem tanulunk számolni ezzel a "természeti jelenséggel", és be nem fogjuk a vitorlánkba a szelet. Azaz, amíg nem tanulunk meg építeni erre a tulajdonságra, hiszen, bár nagyobb munka, de sokkal magasabb rendű esztétikai minőség keletkezhet általa. Mutatok egy közeli képet: elképesztően finom tónusgazdag foltok jönnek létre, a szürke és fekete ezer árnyalata.

És sok-sok gyakorlás után az is kiderül, hogy a véletlen, az elemek véletlenszerű működése nem az ellenségünk, hanem a barátunk. A kerámia is ilyen, különösen a fatüzelésű kemencében kiégetett kerámia, amelynek ugyancsak a japánok a nagymesterei: teret adnak a föld, a víz, a levegő és a tűz munkájának, a kemencében kavargó és az edényekre rakódó hamunak - nem védekeznek ellene, hanem segítik, hogy kibontakozzék, ahogyan a természetben történik. Így jönnek létre a legszebb, megismételhetetlenül szép edények. Igaz, ennek a szépségnek a befogadása, meglátása éppúgy gyakorlatot igényel, mint az alkotás.

Pillangó-hatás

A tegnapi szakkörön fantasztikusan jó művek születtek, - sokszor érzem ezt, de a tegnapi valahogyan még ebből is kiemelkedett, mert nem csak a végeredménye lett jó, hanem a munka mindhárom fázisa érdekes volt a gyerekek számára, mindháromnál megértették a művelet lényegét és célját, a feladat nehézségi foka pont megfelelő volt (flow-élmény akkor keletkezik, ha a feladat nem túl könnyű, mert az unalmas, és nem túl nehéz, mert az frusztráló, hanem éppen a kettő közti mezsgyére esik, azaz kihívást jelent, de még pont képesek vagyunk megoldani) és mindannyian kihozták belőle a legjobbat. Ráadásul sikerült pont azt a hatást elérni, amit szerettem volna, azaz, hogy legyen egy csipkeszerű, mozgalmas és színes hátterünk, és rajta egy karakteres nyomat, hogy az álomszerű és a konkrét szépen ellenpontozza egymást. Ha akarnám se tudnám rangsorolni az elkészült műveket, mindegyik egyformán gyönyörű! Azt sajnálom csak, hogy többen is hiányoztak, és lemaradtak róla... 

 Egyébként ez egy olyan feladat, amit kisgyerekként és felnőttként, profiként és amatőrként is tökjó és izgalmas csinálni. A keddi alkotóműhely felnőtt csoportjában készült már hasonló, ami a nyomatot illeti, csak ott máshogyan hoztuk létre a színes hátteret. A folyamatról a poszt alján írok.

Tóth Attila - 1.o

Mikula Dorka - 3.o

Gál Alexandra - 2.o

Bódis Hanga - 3.o

Mohácsi Viola Blanka - 2.o

Kerek Noémi - 1.o

Molnár Hanna - 1.o

Mohácsi Mirtill - 3.o

Pribula Sára - 1.o

Juhász Borbála - 2.o

Kerek Léna - 2.o

Láng Laura - 1.o

Erős Natasa - 2. o

A feladat menete a következő volt: Először is, színesre festettünk egy A4-es papírt anilines festékkel. Ez jó, mert bárhogyan megoldható, és a színek egymással való keveredése, találkozása önmagában is élvezetes. Persze ez akvarellpapíron sokkal szebb lesz, de sajnos most csak egyszerű dipát tudtunk használni. Csak az volt a kritérium, hogy ne legyen túl sötét, a lilát például csak sok vízzel használják. Utána folyékony fehér temperával (nem is tubusosat használtunk, hanem eleve a hígabb, kevesebb pigmentet tartalmazó flakonosat, amit még higítottam nekik egy kicsit) vékony ecsettel növényeket rajzoltunk a háttérre, és az anilines festéknek megvan az a szép tulajdonsága, hogy beleoldódik a temperába, elszínezi azt, amitől áttetszőnek látszik a fehér csipke, és egy érdekes álomszerű hatás jön létre:

Amíg a háttér száradt, elkészítettük a pillangókat: dekorgumi lapra rajzoltak a gyerekek pillangókat, aztán kivágták azokat, végül pedig szép sorban mindenkiét rányomtattuk a virágos-színes papírra, linófestékkel.

Idegmozaik

A keddi alkalmat az idegsejtek felidézésével kezdtük, ugyanis egy rajztanár kolléga blogján találtam egy érdekesnek ígérkező feladatot, amit állítólag egy orosz pszichológus talált ki, és el is nevezte neurografikának - csak mert a rajzolat emlékeztet a neuronok formájára. Mondjuk szerintem ez egy nevetséges és felesleges nagyotmondás, nem a spanyolviaszt találta fel, fel volt ez már "találva", és hát nem is lesz automatikusan "art" egy bizonyos képalkotási elv, vagy játék... Ettől függetlenül ez a feladat az egyszerűsége ellenére is meglepően jó és élvezetes, és tulajdonképpen tetszés szerint finomítható, bonyolítható, továbbgondolható játék. Az eredmény pedig talán az üvegablakokra, vagy kerámiamozaikokra emlékeztet leginkább. Esetleg bekúszik az asszociációs mezőbe Gaudí és Hundertwasser némely műve is... Lejjebb elmesélem, hogyan készül.

Lorin

Katica

Lili - zseniális ötlet a felületek azonos színű mintákkal való kitöltése!

Ági

A játék menete a következő: Először is tetszőleges módon vonalakat húztunk egy papírra, úgy, hogy sok-sok kereszteződés jöjjön létre a vonalhálózatban:

Azután a hálózat minden csomópontját megerősítettük, mintha összeforrasztottuk volna, ahogyan az idegsejtek sejtmagjának formája kinéz - ettől az esetleges gubancból olyan testessé, szinte stabil szerkezetté válik a rajzunk:

Lehet játszani a vonalak vastagságával is, egészen masszív csomópontokat képezni, mint itt alább Lorin rajzán, de ki lehetne egészíteni akár egy vékony filccel is a hálózatot, egy újabb, finomabb osztással.

Ez után akvarellceruzával színeztük ki a mozaik lapocskáit, lehet játszani a színek keverésével, egymásrasatírozással is:

Végül pedig sima vízzel kifestettük a részeket, egyesével - annyira jó, ahogy a víztől felragyognak az intenzív színek:

 Egyébként ez az a feladat, amit BÁRHOGY meg lehet oldani, akár golyóstollal, vagy ceruzával is, mindenhogy élvezetes és meditatív lesz a komponálás folyamata... próbáljátok ki!

Ének az esőben

Ma a szakkörön arról beszélgettünk, hogy mennyire jó, hogy végre esik az eső, hogy biztosan a madarak is örülnek neki, mert az esőtől nagyra nőnek a növények, búvóhelyet adnak nekik, és megteremnek a gyümölcsök és a magvak, azoknak a madárkáknak, amik azzal táplálkoznak, és előbújnak a földből a giliszták is, amiket pedig más madarak szeretnek vacsorázni, és elképzeltük, hogy ilyenkor örömükben összegyűlnek egy villanyvezetéken és énekelve élvezik a jóidőt :-) Olajpasztellel rajzoltunk, majd szivaccsal festettük a hátteret és ecsettel a madarakat. Azok lettek a legszebb rajzok - mint mindig - amit nem összecsapva, hanem kitartó figyelemmel és kellő idő ráfordításával készített az alkotójuk. 

Juhász Borbála 2.o

Tóth Attila 1.o

Csíkos Hanna 1.o

Mikula Dorka 3.o

Láng Laura 1.o

Csikos Alíz 2.o

Pribula Sára 1.o

Mohácsi Mirtill 3.o

Bódis Hanga 3.o

Kerek Noémi 1.o

Gál Alexandra 2.o

Molnár Hanna 1.o

Mohácsi Viola Blanka 2.o

Hordós István 3.o

Kerek Léna Anna 2.o

Nagy Ádám 3.o

Erős Natasa 2.o - (itt a festés elmaradt sajnos, pedig gyönyörű)

Kukucska Viktória Réka 2.o