Ismerkedés az akvarellel

A két felnőtt klubban játszottunk egyszer a vízfestéssel is.
A célunk ez alkalommal nem egy szép kép létrehozása volt, hanem sokkal inkább a technika felfedezése, a folyamat átélése.
Először is többmindent kipróbáltunk, próbáltunk ráérezni az eszköz sajátosságaira, és rácsodálkozni a festékek spontán keveredésében rejlő szépségre. Igyekeztünk megtanulni, hogy nagy teret kell hagynunk a spontaneitásnak, mert a pigmentek önálló életet élnek a papírok elterülő víztócsában, ugyanakkor felismertük azt is, hogy ezek a folyamatok, a keveredés, összemosódás, a száradás, a kontúrképződés, rétegződés mégiscsak irányíthatóak.
Végül festettünk egy fiktív pipacsos képet:

Először is megfestettük a pipacsok hátterét, egyúttal kipróbáltuk a vizes alapra való festést, a festékfoltok puha terülését, majd ezt a lapot félretettük száradni.
A rávezető feladatok között aztán először két színes tinta keveredésével játszottunk egyszerű növényi motívumokon...

...majd ugyanezt a játékot több színű anilinfesték találkozásával is eljátszottuk...

... végül befejeztük a pipacsos vízfestményt.

Ami pedig a kezdő képet illeti:

- talán ez lett a legszebb festmény ezen a foglalkozáson, szinte véletlenül sikerült így.
 Először, ha jól emlékszem, fejjel tartva készült egy hegyvonulat, felette a kék éggel, és virágokkal, de aztán a készítője megfordította, fákat festett rá, és az egészből szinte véletlenszerűen alakult ki ez a különleges atmoszféra, a forró, szélcsendes nyári naplementék fájdalmasan szép ragyogása, amelyben a vörös fényekben úszó ég alatt a domb árnyékos fele kéknek tűnik, (ahogy a napsütötte havon vetődő árnyékok is kékek) ...
Ez jó példája a spontán kreativitásnak, és annak, hogy mennyire intuitív folyamat a festés, amelyben egy kezdeti elképzelés igyekszünk megvalósítani, majd érzékenyen reagálunk arra, ahogyan "a kép akar alakulni", felismerjük a véletlenekben a lehetőséget, az eltévedésben a váratlan helyek felfedezésének lehetőségét. Mert valószínű, hogy az embernek nem jutott volna eszébe először, hogy narancsos-zöldes eget, és kék dombot fessen, mégis ez a különleges szín adja a kép erejét, a látvány igaziságát. Aki vízfestéket vesz a kezébe, és megvan benne a kellő bátorság, nyitottság és érzékenység, olyan kalandokban lesz része, amelyeket előre el sem tud képzelni...

Ólomüveg ablakok

Andó Emese

A Notre Dame leégése utáni következő gyermek-szakkörön úgy gondoltam, ideje elővenni a gótikus üvegablakos feladatot. Egyszer régen már foglalkoztunk ezzel a témával, iskolai rajzórán, hatodikosokkal - poszt ITT. Most nem tudhattam, hányan leszünk aznap a szakkörön, így aztán le kellett mondanom a kerek mérműves ablakról, ehelyett mindenki egy csúcsíves ablakpárra dolgozhatott, amely karton keretre ragasztott selyempapírból készítettem. Filccel rajzoltunk a felületre  - ez így épp belefért a háromnegyed órába,legalábbis azoknál... akik intenzívebben rajzoltak.

(Mivel nem sikerült azonnal megírnom a posztot, így sajnos már nem mindegyik munkánál emlékszem, hogy ki készítette...)

Kovács Enikő

Leskó Katica

Kocács Zsolti

Tóth Szelei Eliza

Kiss Virág

Andó Balázs ??

Altarcha Diána ??

Nyári Alíz ??

Szabó Johanna

Szabó Blanka

A fák titkos élete

Fát festeni csodálatos kaland! Mindenkié egészen más, külön egyéniség - amelyből egy hozzáértő pszichológus sok következtetést vonhatna le az alkotó személyiségével kapcsolatban, de én ehhez nem értek - viszont egy közös vonás mégis van: mindegyik gyönyörű lett!  Annyiféleképpen lehet gyönyörű ugyanaz a téma, de mindben érzékenység van, és finomság, és sajátos karakter, sőt, dráma... olyanok, mint egy-egy hasonlat a lélekről.

A metódus a fa növekedésének természetes módját utánozta: a törzsből mindig újabb és újabb "generációit" ágaztattuk el az egyre vékonyabb ágaknak, tetszőleges számban. Egy fát egy az egyben lerajzolni ijesztően bonyolultnak tűnik első pillantásra, ugyanakkor fraktálszerűen megismételni ugyanazt a mozzanatot, sokszor, csak egyre finomabb léptékben, ez könnyedén kivitelezhető (még azok számára is, akik eddig úgy hitték, hogy csak olyan fát tudnak rajzolni, amely egy téglalapból és egy körből áll). Olyasféle élmény ez, mint amikor egy nagy hegyet akarunk megmászni, de nem a csúcsig vezető hosszú útra és fáradságos kapaszkodásra gondolunk, ami előttünk áll, és leküzdhetetlennek tűnik, hanem mindig csak egyet lépük, meg még egyet, meg még egyet, egymás után... és egyszer csak azt vesszük észre, fenn vagyunk! :-)

A fa törzsét és ágait tussal festettük (előrajzolás nélkül), ezután pedig kisebb egységenként bevizetük a papírt és ecolin tintát csepegtettünk rá, kiélvezve a színek gyönyörű örvénylésének, keveredésének játékát.

A posztban szereplő rajzok szinte mind a három felnőtt alkotókör valamelyikében készültek, illetve kettő kiskamasz lányok alkotása, és az egyik egy alsós kislány rajza (csak őt jelölöm meg) - és ezek éppolyan szépek, mint a felnőtt munkák.

 

Szita Jázmin 3. osztályos

Papírnyomat

Még áprilisban készítettük ez a csodálatos papírnyomatot Vittorióval, egy japánban kiírt, nemzetközi környezetvédelmi pályázatra, amelyre minden évben szokott küldeni egy munkát. Ő a jövőnk és a föld témájában tervezett egy képet, amelyben egy pozitív és egy negatív jövő lehetőségét is megjelenítette.

A nyomódúc többféle kartonból készült, A3-as méretben...

... amelyet linófestékkel festettünk be (ecsettel), majd rásimítottunk egy rajzlapot:

Nagyon egyszerű, különleges eszközöket nem igénylő, gyerekek által is megvalósítható, ugyanakkor mégis látványos sokszorosító grafikai eljárás ez.

Mandala, rozetta, vagy amit akartok

A mióta divatba jött a mandala szó, azóta minden körkörösen komponált dekoratív ábrát, díszítőelemet így hívunk, pedig úgy sejtem, hogy ennek a szónak Keleten azért sokkal tágabb, spirituális jelentése van... Európában erre a motívumra hagyományosan inkább a rozetta szót használtuk, ami rózsácskát jelent. A lényege az, hogy a (tetszőlegesen) cikkekre osztott kör minden egyes cikkelyében ugyanazt a motívumot, vagy díszítősort ismételjük, ahogy a szirmok ismétlődnek a rózsában, vagy a margarétánál, így a végeredmény egy virágra hasonlít majd.

Felnőttekkel, illetve nagyobbacska gyerekekkel egy akvarellel festett alapra szerkesztettük fel a szabályosan osztott koncentrikus köröket, aztán fehér, vagy ezüst zselés tollal rajzoltuk rá az ismétlődfő motívumokat - amelyek bármennyire is egyszerűek, egy gyönyörű csipkét képeznek - minél aprólékosabb a rajz, annál szebbet:

Kisebb gyerekekkel csak egy színes kartonra komponáltunk: