Fát festeni csodálatos kaland! Mindenkié egészen más, külön egyéniség - amelyből egy hozzáértő pszichológus sok következtetést vonhatna le az alkotó személyiségével kapcsolatban, de én ehhez nem értek - viszont egy közös vonás mégis van: mindegyik gyönyörű lett! Annyiféleképpen lehet gyönyörű ugyanaz a téma, de mindben érzékenység van, és finomság, és sajátos karakter, sőt, dráma... olyanok, mint egy-egy hasonlat a lélekről.
A metódus a fa növekedésének természetes módját utánozta: a törzsből mindig újabb és újabb "generációit" ágaztattuk el az egyre vékonyabb ágaknak, tetszőleges számban. Egy fát egy az egyben lerajzolni ijesztően bonyolultnak tűnik első pillantásra, ugyanakkor fraktálszerűen megismételni ugyanazt a mozzanatot, sokszor, csak egyre finomabb léptékben, ez könnyedén kivitelezhető (még azok számára is, akik eddig úgy hitték, hogy csak olyan fát tudnak rajzolni, amely egy téglalapból és egy körből áll). Olyasféle élmény ez, mint amikor egy nagy hegyet akarunk megmászni, de nem a csúcsig vezető hosszú útra és fáradságos kapaszkodásra gondolunk, ami előttünk áll, és leküzdhetetlennek tűnik, hanem mindig csak egyet lépük, meg még egyet, meg még egyet, egymás után... és egyszer csak azt vesszük észre, fenn vagyunk! :-)
A fa törzsét és ágait tussal festettük (előrajzolás nélkül), ezután pedig kisebb egységenként bevizetük a papírt és ecolin tintát csepegtettünk rá, kiélvezve a színek gyönyörű örvénylésének, keveredésének játékát.
A posztban szereplő rajzok szinte mind a három felnőtt alkotókör valamelyikében készültek, illetve kettő kiskamasz lányok alkotása, és az egyik egy alsós kislány rajza (csak őt jelölöm meg) - és ezek éppolyan szépek, mint a felnőtt munkák.
 |
| Szita Jázmin 3. osztályos |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése