 |
| Ozsvári Bendegúz 2.o |
A mai alkalommal az alábbi mesét olvastam fel a gyerekeknek, (ami
egy Igazgyöngyben készült rajz inspirációjára íródott). Filccel rajzoltuk meg a mesének egy tetszés szerint elképzelt képkockáját, A4-es papírra.
Az alkalom végére azonban rájöttem, hogy ez a technika nem mindenki számára volt szerencsés választás, bár néhányan nagy élvezettel rajzoltak vele igazán szép képet... de a legtöbb esetben nem született igazán látványos megoldás. (Valószínűleg legtöbbjét nem is teszem fel ide, de még meglátjuk, hogyan sikerül (ha időnk lesz) befejezni. Mindenesetre ennek a három félkésznek már most is nagyon izgalmas részletei vannak!)
Nem baj, ízlelgettük a mesét, és a lehetséges kompozíciós megoldásokat. A következő alkalommal pedig, az eredeti terveket átalakítva, szeretném ha ezt a témát folytatnánk, de nagy méretben, festve, több technikával dolgozva, talán még a zöldségnyomda is szóba jöhet... majd meglátjuk, mi fér bele a bő órába.
 |
| Várallyay Édua 1.o |
 |
| Bakos Liza 3.o |
Finy Petra: A színek erdeje
Tudtátok,
hogy Feketeországban a dombok árnyékból voltak, az erdők pedig a feketéből
nőttek ki?
Pedig így
volt. A sötétség itt úgy lengte körül a tájat, mint a hajnali pára a mi
vidékünket. Mintha a fényt és a színeket egy gonosz varázsló száműzte volna.
És ez talán
így is volt.
Az egyik
legsötétebb erdőben, a Feketeerdőben legalábbis ezt történt.
Ez az erdő
egy különleges fenyőfáról kapta a nevét, az éjfenyőről. Ennek a fának a törzse
olyan sötét, mint a hólyagos szurok, a lombja pedig olyan fekete, mintha nem is
levelekből lenne, hanem az éjszaka darabkáiból.
A
Feketeerdőben tanyázott a Sötét Kis Úr, aki az álmokat varázsolta el. Azt
szerette volna, hogy mindig és mindenhol éjszaka legyen, és hogy ez emberek
soha ébredjenek fel álmaikból.
Hogy a
fekete bebújjon a lelkükbe, rátelepedjen a szívükre, és elhomályosítsa a
tekintetüket.
Sőt, hogy
még az álmaik is feketévé váljanak.
De a
Feketeerdő tövében húzódott egy kicsi, színes pagony.
Egy aprócska
erdő, aminek fái földöntúli képességekkel bírtak. Színeiket úgy terjesztették
ki a világ fölé oltalmazóan, mintha a lombjuk egy nagy szivárványszínű esernyő
lenne.
Ezeket a
fákat a Színkertész ültette évekkel ezelőtt. Először csak egyet, kettőt, majd
sorban jött a többi színes fa is. Gyökeret eresztettek, megerősödtek, és végül
olyan nagy lombot növesztettek, és annyira sok virágot ringattak ágaikon, hogy
a kis erdőt már messziről észre lehetett venni.
Megmérgelődött
erre a Sötét Kis Úr.
Hát mégis
micsoda dolog, hogy valaki az ő feketéjét bántani meri? Mekkora szemtelenség
az, hogy a színe fák szivárványos fényűre festik az ő komor éjfenyőit?
Ezt mégsem
hagyhatta annyiban.
Elment hát a
Színkertészhez, hogy bosszúból éjszakát varázsoljon a lelkébe, és feketébe
vonja a színes pagonyt is.
Odaért a
kertészhez, megsuhintotta a fekete varázspálcáját, és már épp mondani kezdte
volna a feketítő varázsigét, amikor furcsa dolog történt.
A
Színkertész nem ijedt meg a Sötét Kis Úrtól. Csak elővette szivárványos
öntözőkannáját, és meglocsolta vele a varázsló pálcáját.
A Sötét Kis
Úr felnevetett:
- Sima
vízzel akarod legyőzni az én nagyhatalmú varázspálcámat? Nevetséges – de tovább
nem folytathatta a mondatot, mert a varázspálca hirtelen átalakult.
A
szivárványos öntözőkanna vize furcsán hatott rá.
Először
gyökeret növesztett a földbe, majd hirtelen sudár ágakat hozott. Az ágakon
nemsokára rügyek pattantak ki, majd rögtön utána bimbók hajtottak ki rajta.
A gonosz,
fekete varázspálca egy vidám, színes fácskává nőtte ki magát. És a virágai
olyan erős színekben kezdtek el ragyogni, hogy a Sötét Kis Úrnak el kellett
takarnia a szemét.
Ekkor a
kertész a varázslót is megpermetezte a kanna vizével.
A varázsló
először prüszkölt: nem akart ő színessé, és legfőképp nem akart vidámmá
változni.
De a
szivárványos víz erősebbnek tűnt az ő fekete varázserejénél.
Pár perc
múlva a Sötét Kis Úr helyett már egy másik Színkertész állt a kertész mellett.
- Hogy lehet
az, hogy sokkal jobban érzem magam, így színesen? – kérdezte társát
csodálkozva.
A másik
kertész csak megvonta a vállát, és kacagott egyet.
- Akkor
fogod csak igazán remekül érezni magad, amikor a Feketeerdő is színekbe borul
majd. Nekem elhiheted.
Azzal a két
Színkertész fogott egy-egy szivárványos locsolókannát, majd jókedvűen
elindultak a hegy tetején komorló Feketeerdő felé.