Hanami - avagy mi köze Tokionak Gyöngyöstarjánhoz

 Virágoznak a gyümölcsfák, bódító illatuk betölti a kertet. A rádióban bemondták, hogy Japánban is elkezdődött a sakura, azaz a cseresznyevirágzás időszaka, a japánok pedig áhítattal csodálják ilyenkor a virágzó fákat, sétálnak köztük és piknikeznek a parkokban. Japánban nagy hagyománya van a szépség és harmónia figyelmes élvezetének, legyen szó természeti formákról, teaszertartásról, vagy műalkotásokban való gyönyörködésről. Mi itt Magyarországon általában kevésbé vagyunk figyelmes szemlélődők, de a gyöngyöstarjáni vérszilvafasor virágzásának szépsége minket is rabul ejt, és nem tudunk betelni a látvánnyal, sőt, rengeteg turista is idelátogat, és fényképezkedik a virágok alatt. A bimbók épp a napokban kezdenek kinyílni, tehát nemsokára elkezdődik nálunk is a hanami ünnepe, ami szó szerint virágnézést jelent. Japánban a vöröses szilvavirág neve ume, ennek a csodálata még régebbi szokás, mint a sakuráé. 

Tokio

 

Gyöngyöstarján

A virágzó gyümölcsfaágak gyakori témái a hagyományos kínai és japán tusfestészetnek (szumi-e) is, amelyről itt egy szép videó is.

Sajnos a gyerekeknek eredeti japán tusfestményt nem tudtam mutatni, de azért egy igazi virágzó ágat vittem a rajzterembe, mutatóba, és egy kis kékkel festett, sárkányos kínai porcelánt is. Mert arra gondoltam, hogy ugyan a kalligrafikus tusfestészet érzékeny gesztusaihoz ők még kicsik, ahogy a hajszálvékony rizspapír kezeléséhez is, de más irányból nagyszerűen megközelíthetjük ezt a témát, a különféle keleti elemeket csak inspirációként használva.. 

Egy kínai vázát készítettünk először is - a japán kultúra kínai eredetű, a porcelánt is Kínában találták fel másfél évezrede. Ehhez egy kicsi, sárknyos, kobalttal festett kínai tálkát is mutattam a gyerekeknek.

(sajnos nem ilyent - ez a darab nemrég öt és félmilliárd forintért cserélt gazdát a műtárgypiacon :-) )

Mi akvarellpapírra dolgoztunk, akvarellceruzával, majd óvatosan átfestettük vízzel a vonalakat, amelyek ettől úgy megelevenedtek, ahogy a kobaltoxid kissé beleoldódik az átlátszó mázba a fehér porcelán felületén az égetés folyamán. Bármivel díszíthették őket, virágokkal, állatokkal, különféle vonalakkal, ahogy a hímes tojást szokás...

Amikor megszáradtak, kivágtuk őket, és rájelöltük a szájuk magasságát és szélességét egy hosszúkás barna papírra. (A képeken a háttér narancssárgának tűnik, de ez csak a telefon kamerájának köszönhető). Fekete festékkel ágakat festettünk, majd fehér temperába egy kis hidegpirosat keverve az ujjainkkal pöttyintettük az ágakra a virágokat. A kinyílt virág öt pötty, az ágak végén a bimbók: 1-1 pötty.

Ezután már csak az írás és a pecsét volt hátra, ami a keleti képeknek fontos eleme. A szakkör végén mi is elhelyeztünk egy pecsétet a rajzokon. Névpecsétem ugyan nincs (Japánban mindenkinek kell, hogy legyen, a hivatalos ügyintézéshez is szükség van rá, kárminpiros festékkel használják), de kerestem két jelet, amelyet linóleummetszéssel alakítottam ki, aztán vörös linófestékkel nyomtattuk a rajzok sarkába (legalább a gyerekek láttak egy hagyományos, festékhengerezős sokszorosítógrafikai eljárást is). A jelek egyrészt az én szakmámhoz (kerámikus vagyok) kötődnek, másrészt pedig az ábrázolt porcelánvázákhoz is. A jelentésük "föld" és "edény", azaz együtt "agyagedény", ami japánul úgy hangzik, hogy "doki".

 Tagadhatatlan, hogy mi nem tudunk japánul - de azért a hanami kifejezés két kanji írásjelét megpróbáltam valahogy odafesteni a képekre, tussal és bambuszecsettel. A felső jel a hana=virág, az alsó pedig a mi=nézni. Hanami. 

Minden rajz csodaszép lett, és úgy éreztem, hogy a mindannyian élvezték a feladatot.

Mohácsi Viola Blanka 2. o.

Erős Natasa 2. o

Bódis Hanga 3. o

Láng Laura 1. o

Mohácsi Mirtill 3. o.

Nagy Ádám 3. o

Pribula Sára 1. o.

Mikula Dorka 3. o

Molnár Hanna 1. o

Csikos Hanna 1. o

Gál Alexandra 2. o

Kerek Noémi 1. o.

Tóth Attila 1. o

Kerek Léna Anna 2. o

Juhász Borbála 2. o