Ezen a héten egy dinamikusabb feladatot találtam ki a gyerekeknek, amit részben a farsang időszaka tett aktuálissá, részben a szeles, frontos időjárás... (az őrült világról meg ne is beszéljünk). Két dolog tette érdekessé, egyrészt a véletlen, másrészt pedig az, hogy a célunk most nem egy "szép" rajz volt, mint általában, hanem egy érdekes, izgalmas rajz, amin valami szokatlan dolgot próbáltunk megragadni - na nem a kiabálás maga szokatlan, hanem ennek az ábrázolása. Ami a véletlent illeti: amint az a képeken is látható, miután a filccel megrajzolt alakokat olajpasztellel kiszíneztük, festékkel tettük fel művünkre a (haj)koronát: a festékből bő vizes pocsolyákat képeztünk a figura feje búbján, majd szívószállal szétfújtuk azokat, amely így véletlenszerűen ágas-bogas lett, mintha csak a szél borzolná. Néhányan még konfettiről is gondoskodtak, amelyek festékfröcsköléssel illetve ujjlenyomatokkal keletkeztek, és tettél még expresszívebbé az összképet. Nagyon klassz, vidám, bolondos portrék születtek, egyik jobb, mint a másik! (Ja, és még valami mielőtt elkezdték, kijelentették, ők bizony nem tudnak embert rajzolni :-D Na persze, mondtam, majd bebizonyítottuk, hogy dehogynem.)
 |
Mohácsi Viola Blanka 2. osztály
|
 |
Kerek Noémi 1. osztály
|
 |
Hordós István 3. osztály
|
 |
Molnár Hanna 1. osztály
|
 |
Bódis Hanga 3. osztály
|
 |
Juhász Borbála 2. osztály
|
 |
Tóth Attila 1. osztály
|
 |
Mohácsi Mirtill 3. osztály
|
 |
Láng Laura 1. osztály
|
 |
Mikula Dorka 3. osztály
|
 |
Kerek Léna Anna 2. osztály
|
 |
Nagy Ádám 3. osztály
|
 |
Koprodukciós rajz: Noémi kezdte, és Borika fejezte be
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése