Ezek a rajzok főként filctollal készültek. A Mikulást aprólékosan kidolgozták, kiszínezték a gyerekek, a szánnal és a szarvasokkal együtt, míg a hóesést, a tájat, és a házakat csak vonalrajzokkal jelezték. A következő fázisban sárga színű olajpasztell krétával színezték körbe a Mikulást, hogy festéskor ne folyhasson ár a víz, majd a hátteret, finoman áthúzták tiszta vizes ecsettel. A kissé elmosódott vonalak egyrészt légperspektívát érzékeltetve távolabbinak tűnnek az élénk, és éles főmotívumhoz képest, másrészt pedig a köd is eszünkbe juthat róla.
2018. május 9., szerda
Angyal száll a város felett
A nagy, A3-as méretű festmények fekete fotókartonra készültek temperával. Először grafittal megrajzoltuk a motívumokat, majd a vonalaktól fél centiméterre megismételtük a rajzolatot. A festéskor ezeket a fekete sávokat igyekeztünk szabadon hagyni. Temperával dolgoztunk, de minden színbe kevertünk egy kis fehéret is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






















