Hatodik osztályosok munkái:
Néhány évtizede a rajzórák nagy részét a látvány utáni
tanulmányrajzok készítése tette ki (mindenki emlékszik a mázas köcsögre a
drapériával...), amit annak az elterjedt téveszmének köszönhettünk, amely szerint a
vizuális kulturáltság egyenesen arányos volna a látvány fotószerű lerajzolásának képességével. Emiatt nevezték a rajzot "készségtárgynak",
és ezt a fogalmat a mai napig nem sikerült teljesen kimosni a
köztudatból. Ez pedig olyan, mintha az irodalmat neveznénk
készségtárgynak, és ezért azt hinnénk, hogy csak a kevés igazán
tehetséges ember kiváltsága lehet az, hogy jó könyveket olvasson, vagy
jó mondatokat fogalmazzon meg... azaz, hogy használja a nyelvet. A
vizuális kultúra nyelvét is meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy
megtanuljanak jól látni, és a sok látnivaló között kritikus és befogadó
szemmel tájékozódni, választani, eligazodni, a világ szépségét felfogni, és gyarapítani is a hétköznapi élet folyamán.
Ugyanakkor
néha mégiscsak megpróbálkozhat bárki a látvány leképezésével, mert ez
igazán jó játék lehet, ugyanakkor az pontos megfigyelés, a tárgy
tekintettel való aprólékos letapogatása, az összefüggések felismerése hatékonyan fejleszti az agyműködést, a gondolkodást.
Nem baj, ha a végeredmény mégsem hasonlít fényképhez - az élethű képek rajzolásához olyan hosszú folyamat, rengeteg kitartó munka vezet, mint egy zenemű elhegedüléséhez, így ez nem is elvárás - viszont mégis rácsodálkozhatunk az elkészült rajzok érdekes vonalhálózatára, amely egy levél esetében sokszor térképekre emlékeztet. A rajzzal tovább lehet játszani, és például nagyobb méretben, színesben, átalakítani, "átírni" egy képzeletbeli város térképévé, vagy akár mesebeli sárkánnyá...


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése