Oldalak

2013. június 3., hétfő

Káprázatos színtan

Tuza Bence 2. o.
A gyerekek körberajzolták a kezüket a papíron, aztán koncentrikus köröket rajzoltak a papír egész felületére. A kialakult mezőket és metszeteket aztán kétféleképpen színezték ki. Tisztáztuk a hideg és meleg színek fogalmát, majd összeválogattak néhány meleg színű ceruzát amivel a kéz csíkjait színezték ki, és néhány hideg színűt, amelyeket pedig a háttérhez használtak felváltva.
Az összehatásról, főleg az élénk színűek esetében, arra emlékeztet engemn, mikt amikor vakító nyári napsütésben az égre nézünk, és a szemünk elé tartjuk a kezünket, eltakarva a napot, de még így is belekáprázik a szemünk...

Egy amerikai rajzpedagógus blogjáról vettem az ötletet, (talán forró kéz címen futott) látványos eredménnyel kecsegtetett, pedig kevés eszköz szükséges hozzá, és különösebb kreativitást vagy agymunkát sem igényel. Csak a színezésben kell némi kitartás - akik jól rányomták a ceruzát a papírra az élénk színek érdekében, a végére úgy elfáradt a kezük, hogy be sem fejezték. De még így is szépek lettek a rajzok, néhányuk mindenképp megérdemelné, hogy otthon bekeretezve kitegyék a falra, vidám színfolt lenne!
Angyal Kincső 2. o.
Király Bernadett 2. o.

Bakos Liza 2. o.
Király Dániel 6. o.
Dobre Hanna 1. o.
Angyal Hunor 6. o.
Galambos Lívia 2. o.
Lipovszky Márton 1. o.
Tóth Miksa 3. o.
Tóth Soma 3. o.

2013. június 1., szombat

Kincskereső térkép

Egy hónapja kerül sorra ez a feladat (szintén Igazgyöngyös), amelyben megpróbáltunk egy fiktív térképet elképzelni, amely egy elrejtett kincshez vezető útvonalat ábrázol, de a csapdákat, és a rablókat félrevezető tévutakat, a kincskeresőkre leselkedő veszélyeket, a domborzatot és a legfontosabb tereptárgyakat is feltünteti.
Először alaposan meggyűrtük a rajzlapokat, majd befestettük sárgásbarnára, így aztán egy öregített papírosunk lett, erre rajzoltuk a térképet alkoholos filccel, majd kifestettük színes vízfestékkel.
Nem mondom, hogy ezeket a térképeket nem lehetett volna tovább bonyolítani még, részletgazdagabban kidolgozni, és nem bántam volna, ha a feliratok is felkerülnek mindenhová, de itt elfogyott a türelem a gyerekekből.* Azért ezek a munkák még így is szépek, és megérdemlik, hogy megmutassuk őket.




* Április végétől kezdve, amikor kitört a nyári időjárás, már nagyon nehéz volt a gyerekeket kitartó munkára bírni, (tisztelet a kivételnek) nehezen motiválhatók voltak, nem tudtam olyan téma-ötletet mondani, ami felvillanyozta volna őket, olykor hat-hét alternatív feladatra is csak unott kedvetlen tekintet volt a válasz. Hát hiába, a tavasz, a nyár nem erről szól, kifelé vágytak az udvarra, szaladni, focizni, cigánykerekezni. Az utolsó alkalmaink ilyen módon teltek, motiválatlansággal, nem túl odaadó munkával, "abbahagyom-jólvanazúgy"-rálegyintéssel a munka felénél. Ennek ellenére születtek szép alkotások is, és ez nagy dolog ilyen körülmények között. Ezért döntöttünk úgy, hogy május végével befejezzük a szakköröket.

2013. május 30., csütörtök

MEGHÍVÓ kiállításra, és egy jó hír!

Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt a Rajzműhely második félévi munkáit bemutató kis kiállítás megnyitójára,
amelyet 2013. május 31-én délután 4 órakor tartunk
a Közösségi Házban,
a Fonó szakkör kiállításával közösen!

A munkákat a tanév végén kapják meg a gyerekek,
ebben a tanévben nem lesz már több foglalkozás.

MOST ÉRKEZETT A HÍR: EGY TÁMOP PÁLYÁZATTAL JELENTŐS PÉNZÖSSZEGET SIKERÜLT NYERNÜNK (a Fonóval együtt) ÍGY A JÖVŐ TANÉV FOGLALKOZÁSAIT TÉRÍTÉSMENTESEN LÁTOGATHATJÁK A GYEREKEK!
(Ez azért nagyszerű dolog, mert  ugyan az eddigi 5000 Ft/félév hozzájárulás is minimális összegnek mondható egy ilyen nagyon eszköz és anyagigényes szakkör esetében, de vannak nagyon tehetséges gyerekek az igen nehéz anyagi körülmények között élő családokban is, akik még ezt sem tudták volna kifizetni!) Ráadásul rengeteg olyan anyagot és eszközt is beszerezhetünk ennek segítségével, amire másképp soha nem lenne keret... most már csak ezek tárolása lesz nagy kérdés :-) .

(Elnézést, hogy az utóbbi négy héten készült munkák bemutatása késlekedik, nemsokára pótoljuk!)

2013. május 6., hétfő

Nem a szakkörhöz tartozik, de azért elújságolom:

 Felvették a Kisképzőbe Lilit és Iringót!!
Nagyon nagy öröm számomra, hogy megcsináltuk :-) !
(Főleg, hogy én is oda jártam, és tudom, hogy nagyon boldogok lesznek ott a lányok.)
Bő másfél kezdtem felkészíteni őket a felvételire. Annyira jó volt velük dolgozni, öröm volt látni, ahogy fejlődnek... Mindkettőt arra a szakra vették fel, ahova a leginkább vágytak: Iringót textilre, Lilit mozgókép szakra.
Éljen, éljen!

2013. május 4., szombat

Csoportmunka


A múltkori foglalkozáson kísérletet tettünk a közös munkára.

Két nagy rajzot készítettek a gyerekek együtt, egyet a lányok, egyet a fiúk. Körberajzoltunk egy fiút és egy lányt, a lányok közösen "a folyók tündérévé" alakították a képet, a fiúk pedig...  valamilyen frankeinstein alapokon indult rémembert alkottak.
Az ember nem úgy születik, hogy képes erre, sok-sok alkalmat kell adni a gyerekeknek arra, hogy megtanulják az együttműködést, de a pedagógusnak is van mit tanulnia ezen a téren.

A foglalkozás végén levontam a tanulságokat.
A fiúk csoportjában eltérő korú gyerekek voltak, hatodikos, harmadikos, másodikos, elsős - nyilván nagyon nagy nehézségekbe ütközött együttműködni, egymás mellé rendeződni. A nagyobbak nyilván vezetnek egy ilyen csoportban, a kisebbek fantáziái pedig kevésbé kerülnek előtérbe...
A lányok csoportjába viszont, szerencsés módon, kb. egykorúak kerültek, így remekül megosztották a feladatokat, közösen megbeszélték, mit rajzoljanak, és hogyan (persze, itt is voltak markáns ötletadók, és olyanok is, akik csak segítettek az ötletek megvalósításában, de kiegyensúlyozott volt a szituáció, és mindenki elégedettnek tűnt a csoportban betöltött szerepével.

Tehát az egyik legfontosabb szempont, hogy a csoport megfelelő összetétele. A másik pedig az, hogy mindenkinek legyen valamilyen feladata a közös munkában. Néha esz spontán is kialakul, mint itt a lányoknál, máskor pedig határozottabban kell rávezetni őket erre.

2013. április 19., péntek

2 új pályázat

Balaton gyerekszemmel - határidő: május 1!
"A rajzpályázat témája a Balaton. Mondd el, mutasd meg a saját magad által készített kép segítségével, Te miért szereted a magyar tengert! Engedd szabadjára fantáziádat, merd megálmodni, s aztán papírra vetni mindazt, ami benned él! Homokvár? Strand? Fagylalt? Lángos? Óriáscsúszda? Játék és nevetés? Csak Te, a Balaton, a család és az önfeledt pihenés! Vajon hogyan képzeled el? Mi jelenti számodra a Balaton lényegét?"

Kisvakond és a tavasz - határidő: 2013 május 15.
"Bármi, ami a Kisvakond és a tavasz témakörben eszedbe jut. Fesd meg, rajzold le, és nyerd meg a számtalan kisvakondos nyeremény egyikét!"
Erre 0-99 éves korig lehet pályázni, kedves szülők, alkossatok együtt a gyerekekkel! :-) 

2013. április 17., szerda

Mai absztraktok


Galambos Lívia 2. o.
Galambos Lívia 2. o.

Papp Marika 5. o.

Legtöbben az aktuális pályázatok témáin dolgoztak a mai szakkörön, de mellesleg készült néhány kavargó színes kép is, olajpasztellel és anlilines festékkel. Most ezeket mutatom meg, mert a többi rajz még befejezetlen. És azért, mert szép. Nem kell mindig "valamit" rajzolni, néha elég egyszerűen csak örülni a jelentés nélküli szép színeknek...