Oldalak

2012. október 12., péntek

Aranyhalak


A rajzműhely eheti foglalkozásán befejeztük a félkész rajzainkat, és azt a halacskás közös művet is, amit a második találkozásunkkor kezdtünk el, mert a gesztenyés képekkel gyorsan elkészültünk.
Elképzeltünk egy olyan csodálatos aranyhalat, aki teljesíti azt a kívánságunkat, amire a legeslegjobban vágyunk. Aztán A5-ös papírokra megrajzoltuk, és a halacska díszítése, pikkelyei közé elrejtette ki-ki a maga kívánságát. Az elsősök nem írták bele, de nem hiszem, hogy egy aranyhalnál ez akadálya lenne a vágyak beteljesítésének... Végül egy közösen festett nagy kék tóba dobtuk őket, pontosabban egy tiszta vizű tengerbe, ahol boldogan úszkálhatnak a korallok között.

Az elkészült álommadarakat és egyebeket pedig nemsokára feltöltöm a korábbi posztokba!

Üvegablak


Ez a gyönyörű ablak nem a szakkörön készült, hanem még tavaly, a hatodik osztállyal, a középkor művészettörténetéhez kapcsolódóan alkottuk, közös munkával. Egyik órán mérműves ablakokat terveztünk, a következő dupla órára pedig kivágtam egy nagy fotókartonból a közös ablak (kőcsipkés)keretét. Az ablaknyílásokat sütőpapírra rajzoltuk körül, kis ráhagyással kivágtuk, majd a gyerekek egyet-kettőt kitöltöttek mintákkal. Fekete filctollal megrajzolták a kontúrokat (az ólomüvegben ez az ólompánt), és világos színű filcekkel kiszínezték. Az összerakott üvegablak szépségére pedig még azok is rácsodálkoztak, akiknek alig volt türelmük befejezni a maguk kis ólomüvegét.
Ugyanebben az osztályban aztán anyák napjára A5-ös képeslapok is készültek ezzel a technikával, a két oldalán ablakos keret egy-egy rajzlapból készült:

2012. október 9., kedd

Álommadár

Angyal Kincső 2. o.
Ezúttal egy különleges, varázslatos  madarat rajzoltunk, aki éjszaka a gyerekekhez repül, és a leggyönyörűbb álmokat viszi el nekik!

Lipovszky Márton 1. o.

Bakos Liza 2. o.

Ludányi Laura 3. o.

Kecskés Szebasztián 3. o.

Galambos Lívia 2. o.

Király Bernadett (2. osztály)

Tóth Soma (3. osztály)

Dobre Hanna (1. osztály)

Tuza Bence (2. osztály)

Kecskés Szebasztián (3. osztály)

A rajzok viaszkarc technikával készültek,  olajpasztellel, színes tussal és vízfestékkel, A4-es méretben.
(A többi álommadár pillanatnyilag befejezetlen, ha elkészülnek, azokat is feltesszük ebbe a posztba!)

Madárszemmel

Vajon mit láthat az a madár aki egy borús, esős őszi napon ücsörög a gesztenyefa ágán, a rozsdásodó falevelek között?
 
A rajzok olajpasztellel, anilines festékkel és vízfestékkel készültek.

Itt lakom!


Angyal Kincső 2. o.

Vincze Virág 5. o.

Kecskés Szebasztián 3. o.
 Az első alkalommal még csak öten voltunk, és a lakóhelyünkről, a házunkról és a falunkról készítettünk rajzot, filctollal és színes ceruzával, A4-es méretben.
(Ez a feladat korábban is előfordult a blogon, ott nagyobbak készítették.)
Ebbe a bejegyzésbe csak a már befejezett munkákat tettem fel. ha a többi is teljesen elkészül, azokat is pótoljuk!


Elindult a Rajzműhely!

Most, hogy pótlólag feltöltöttük a blogra az összes korábbi - az elmúlt két évben készült, és dokumentált rajzórai munkát, blogunk ettől a bejegyzéstől kezdve az általam vezetett  szakkörünkben készülő alkotásokat mutatja be.
A Rajzműhely foglalkozásait minden szerdán 1/2 3 és 4 között tartjuk a gyöngyöstarjáni Közösségi Házban (IKSZT). Még van néhány helyünk, minden érdeklődőt szeretettel várunk!


2012. október 5., péntek

Belső portré egymásról

Kiss Viktória 7. o.

 A gyerekek párban dolgoztak: felváltva megpróbálták megrajzolni egymás portréjának körvonalát, profilból, A4-es rajzlapra.  Majd színes ceruzával olyan képi elemekkel, figuratív és/vagy nonfiguratív mintákkal, színekkel, formákkal töltötték ki a felületet, amelyet az osztálytársuk lelkivilágához, érdeklődési köréhez, személyiségéhez közelállónak éreztek.
Ezeket a rajzokat hetedik osztályosok készítették.
Korábban a nyolcadikosokkal csináltunk hasonlót, de akkor a falra vetített árnyképüket rajzoltuk körül, A2-es papíron, amit aztán vízfestékkel kitöltve a saját önarcképüket festettek meg, azaz töltötték ki olyan színekkel és formákkal, amelyekről úgy gondolták, hogy kifejezi őket, a személyiségüket vagy a pillanatnyi lelkiállapotukat, egy röntgenképhez hasonlóan. De sokan elnagyolták a feladat megoldását, és ezt az identitástudat-feszegető szempontot nem gondolták végig. Úgy találtam, hogy a hetedikesek esetében, a ceruzarajz technikából eredő, kényszerű lassúság többüket megóvta attól, hogy összecsapják a portrét, és több minden eszükbe is jutott a másikróll a lassabban megtett út folyamán. Persze az is lehetséges, hogy ebben a korban még könnyebb egymást meglátni és megérteni, mint saját magunkat...
Tóth Lili 7. o.