Bokréta Rajzműhely Gyöngyöstarján: Lábbal festés

A tanév utolsó rajzszakkörén LÁBBAL festettünk. Amint a képen is látható - körbeültünk, a földre tettük a rajztáblákat, papírokat és az eszközöket, levettük a cipőnket, és a lábujjaink közé fogva az ecsetet, nekiálltunk festeni BÁRMIT. Igazából örültünk, ha az ecsetet sikerül megfogni és megtartani, eltalálni a végével a festéket, majd a papírt... ISSZONYÚ nehéz volt - tudom, mert én is a gyerekekkel festettem. begörcsölnek az ember ujjai, aztán a combizmai is. A rettenetes szenvedéseink közepette azért iszonyú sokat nevettünk a bénázásainkon, szóval alapvetően jól éreztük magunkat, csak jajgattunk közben - igazi magyaros sírvavígadás volt ez! :-D Munka közben egyrészt arról beszélgettünk, hogy ugyanilyen nehéz volt, amikor kicsi korunkban a kezünkkel próbáltunk meg először rajzolni, vagy bármit csinálni, és aztán milyen jól belejöttünk... másrészt pedig visszaemlékeztünk arra a naptárra, amit korábban együtt nézegettünk, amiben szájjal-lábbal festők művei vannak, és a kihívás nehézségét megtapasztalva még jobban elámultunk az ő teljesítményükön. Egyébként nem kellett VALAMIT festeni, a SEMMI éppúgy remek témának minősült, meg is említettem a gyerekeknek az amerikai absztrakt expresszionisták festészetét, Jackson Pollockot és a többieket, akik éppilyen, sőt, sokkal ilyenebb művekkel elképesztően híresek és gazdagok lettek. Szóval többnyire absztrakt festmények születtek - én is egy festékfirkát készítettem. De voltak közöttünk olyan is, aki egyből profinak bizonyult - például Noémi - akinek kész terve volt, hogy mit akar festeni, a terv tökéletesen illeszkedett a technika korlátaihoz, és a megvalósítás is tökéletes volt, egy nagyon fegyelmezett, hosszan kitartó, figyelmes munka eredményeképpen. Mert a tehetség fontos dolog, de gyümölcsöt csak annak hoz, aki kitartóan gyakorol.