Oldalak

2012. november 12., hétfő

Szent Márton napi rajzpályázatra

...adták be a kisfiaim az alábbi két rajzot:
Lipovszky Ábel (5 éves)
Lipovszky Márton (1. osztály)
Olyan gyönyörűek lettek, hogy a blogra kívánkoztak, akkor is, ha nem a szakkörünkön készültek.
Szépen szemléltetik a jó eszközválasztásban rejlő lehetőségeket, mert ugyanezt a kompozíciót színes ceruzákkal is elkészítették, de az persze nem ennyire mutatós. A ceruzarajznak más előnyei vannak, a finomsága, a vonalak és árnyalatok változatos és érzékeny megoldásának lehetősége. De ha valaki látványosabb, ugyanakkor olyan egyszerű és gyors technikát szeretne választani, amely a legkisebbeknek sem okoz gondot, akkor érdemes olajpasztellel rajzolni, amit aztán egy jó minőségű akvarellel, vagy, mint itt is, anilines festékkel fessünk át, szépen, tisztán és élénken fognak ragyogni a színek egymás mellett!
Viszont - és ez is a helyi kistérségi rajzpályázat tapasztalata, amelyben tavaly én is zsűriztem - ha a szülő igazán jót akar a gyermekének, ne dolgozzon helyette, és végképp be készítse el helyette a pályázati rajzot, mert ez egyrészt nevetséges (a gyerekek tudnak csak jó gyerekrajzokat készíteni, ha a felnőtt mímeli, az csakis suta és szerencsétlen lehet), másrészt csalásra tanítja a gyereket, harmadrészt pedig, és ez a legfontosabb szempont, elveszi a gyermektől az örömet is. Az alkotás örömét, díj esetén a dicsőség örömét, magát a sikerélményt.
Én ezt botránynak tartom!
Rengeteg ilyen szülői "gyerekrajzzal" találkoztam tavaly Márton-napkor, melyek közül a legsúlyosabb az a fekete alapon sárga, domborodó festékkel készített liba-csontváz volt, amelyen nem volt nehéz azt feltételezni, hogy egy negyedikes gyermeknek sok köze nem lehet hozzá. Ráadásul biztos vagyok abban is, hogy az a szegény kisiskolás sokkal jobbat rajzolt volna a maga erejéből.
Elégedjünk meg tehát azzal, hogy jó minőségű festékeket, krétákat, szép színű, puha ceruzákat adunk a gyermek kezébe, esetleg a kompozícióban, vagy a kép témájában adhatunk szóbeli javaslatokat, de aztán engedjük érvényesülni a gyermekek eredeti gondolatait, látásmódját, és kreativitását.

p.s.: A Rajzműhely foglalkozásain az utóbbi hetekben készült munkák feltöltése egy programhiba miatt késlekedik, de talán a napokban sikerül bepótolni ezt a lemaradásunkat.

6 megjegyzés:

  1. Tényleg botrány...mintha húzták volna a fogamat, mert segítettem és együtt csináltuk, de jól esett leírni a Szülős blogba, hogy kínlódtunk és persze hogy a kezem benne volt a dologban... Egyébként nem kellene hagyni, hogy ilyen rajzok nyerjenek, mert mint ahogyan te is mondod, az látszik a rajzon. Egy jó szem mindent eldönthet és egyszerűen nem kellene díjazni ezeket, hanem az igazi gyerekrajzokat a különlegeseket észrevehetnék az emberek. De milyen igazad van abban is, hogy nevetséges! Talán ezért utálom kezdetektől fogva? Kimondtad helyettem. Giccses és utálom. Egyébként örülnék neki, ha jövőre te adnák lehetőséget, hogy a szakkörön

    VálaszTörlés
  2. Más az, ha a szülő segít, és együtt alkotnak, ahogy ti egyéb alkalommal is lelkesen alkottok együtt! És már, ha a gyereket irányítja, vagy helyette csinálja meg! Abszolút más. Főleg, hogy tudom azt is, hogy ő milyen lelkes és kreatív :-) Nem is hagyná, hogy ne hagyd dolgozni! :-)

    VálaszTörlés
  3. Szia Zsuzsi!
    Gratulálok a fiúknak a rajzversenyen elért sikerekhez.
    Nagyon várom a rajzszakkörről szóló beszámolókat,jó látni mennyi mindent alkotnak.
    Belli

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Belli, köszönöm helyettük is!

    Igyekszem, lassan beszkennelem és felteszem minden foglalkozás legjobb rajzait. Csak az álommadár-témából lesz fenn mindenkié, a többi posztban csak a legjobbak. Bencének sok félkész munkája is van a szakkörön, mert ő alaposan (és gyönyörűen!) kidolgozza a képeit, ezért ezek közül több csak később lesz majd fotózható...

    (Hát amúgy nem sok gyerekmunka volt idén sem, a helyezettek között is talán csak 3 db a 16 díjazott munka közűl.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy öröm volt olvasni szavaid,köszönöm!Türelmesen várom az elkészült képeket:)
      Remélem a csillagokkal jól boldogulsz.Biztosan szépeket fogsz alkotni:)

      Törlés