Oldalak

2019. február 21., csütörtök

Színekből szőtt tájak

E bejegyzésben a felnőtt alkotóműhely első, tájképes témájában készült alkotásokat mutatom be, az összeset, amelyek a három csoportban (1 gyöngyösi, 2 gyöngyöstarjáni) készültek.
A konkrét tájkép témánk a víz volt, de ez végülis mellékes, mert lehetett volna az őszi avar, vagy épp a lomb is, mert a lényeg nem is a téma, hanem az, hogy a metódushoz egy alkalmas tárgyat találjunk.
A téma-ötlet gyerekszakkörös előzményeiről itt lehet olvasni.


Az volt ugyanis a cél, hogy olyan módon hozzunk létre képet, ahogyan például a szövés vagy kötés során egy apró mozdulat ismétlésével, észrevétlenül egy egész felületet hozunk létre, és ha színes fonalakkal dolgoztunk, akkor ez a felület rendkívül izgalmas lesz.
Mi most először is színeket kevertünk, egy tíz színből álló palettát, aztán elkezdtük "beszőni" ezekkel a rendelkezésre álló teret - itt a vízfelszínt, majd a felette lévő eget - a valós tájakra, például a Balatonra emlékeztető látvány mintegy mellékesen jött létre! Ha csak azt mondom, fessük le a Balatont emlékezetből, itt van hozzá a tempera, az ecset és a papír, nem születtek volna ilyen érzékeny, sőt érzéki alkotások, amelyek esztétikai örömet okoznak!
Volt, aki megjegyezte, hogy sohasem gondolta volna, hogy ilyen szépet tud festeni...

A felnőtt alkotóműhely ugyanis olyan emberek számára jött létre, akik nem tanultak sohasem festeni, rajzolni, művészeti képzésben nem részesültek. Az volt az elképzelésem, tervem, hogy talán valahogyan a művészet, illetve az alkotás élményét megízlelhetővé tehetnénk azok számára is, akik még nincsenek beavatva ebbe a titokba, ebbe az örömbe - de anélkül, hogy "művészkedő" giccset hoznánk létre.

Nem, nincsenek művészi ambícióink, mi csak játszunk a színekkel, az ecsetvonásokkal, amelyekkel egy felületet képezünk, majdnemhogy mechanikus módon. A képzőművészet persze egy plusz szellemi tartalmat, és egzisztenciális motivációkat is feltételez, de a mű megalkotásának egyik fele ez esetben is a prózai technika, a kitartó munka, az önfeledt játék. Ehhez pedig nem kell művésznek lenni.

Élvezzük, hogy nyomot hagyunk a világ egy papírlapnyi szegletén, és ha a nyomokból összeáll valamiféle szépség is, akkor talán könnyebben elhisszük majd azt is, hogy a sok apró mozdulatunk, vagy akár a hétköznapok monoton erőfeszítései is kirajzolnak apránként egy olyan tájat, amelyben gyönyörűségünk telik, ha majd visszatekintünk rá az életünk végén.


Mindenki legalább két képet festett. Az elsőt a meghatározott metódus és az én javaslatom szerint, a másodikat viszont már teljesen saját elképzelések nyomán, az első kép festésének tapasztalatait, a technikai rutint felhasználva. A második festményeket mutatom először, mert ezek majdnem mindig jobbak voltak, mint az elsők, a gyakorló-képek (de mind gyönyörű lett!).























Ezek pedig (ha nagyon nem kevertem össze) amik első körben születtek:



















2019. január 31., csütörtök

Álommadár

A varázslatos madarak, akik szép álmokat hoznak nekünk éjszaka, a szárnyaik között, viaszkarc technikával készítettük el. Először olajpasztellel megrajzoltuk őket, és vastagon kiszíneztük. Aztán hintőport dörzsöltünk a felületbe, és lefestettük tussal. Ebbe aztán finom mintákat karcoltunk. Később újabb olajpasztell sávokkal, és csillagokkal díszítettük a képet, majd vízfestékkel megfestettük a hátteret.





Vaskerítés

Egy gyönyőrű régi ház kertjében vagyunk. Látjuk az utca túloldalán a szemközti, díszes házakat, a kert két nagy fáját, és a kettő közt húzódó kovácsoltvas kerítést...



Madarak vonulása





A madárvonulás-téma is második alkalommal kerül elő a szakkör történetében. Képzeljük magunkat Nils Horgersonként az egyik madár hátára, egy délre tartó madárcsapatban. Nézzünk körül, és meséljük el, mit látunk! Alkoholos filc, olajpasztell, vízfesték.



Légperspektíva

Ennél a feladatnál a színek keverésével játszottunk. Először is fasorokat rajzoltunk, egy sávokból álló erdőt, egy vonallal. Kikevertünk egy színt, majd annak fehérrel tört változataival festettük ki az képtér egyre hátrébb eső erdősávjait.

2017nyári napközis képek

Most találtam meg a telefonomon ezeket a tavalyi fotókat, amelyeken főleg gyöngyöstarjáni ovisok, és kisiskolások rajzoltak-festettek a Falumúzeum udvarán álló Fészerszínházban. Álarcokat készítettünk. Ehhez először is izgalmas formákat vágtunk ki a papírból, aztán erre rajzoltunk, és pasztellel színeztük. Vidámak voltak a gyerekek, vidámak lettek az álarcok is!